O T A K U

004. Loveless

YAOI

Az iskola, mint ahogyan az szokott lenni, zajos volt Ritsuka számára. Pedig ma, csak elsétált egy mellett. Az egyetemen ma nem voltak több órái, és a város másik végén Soubi kiálitása volt. Valami miatt nem sietett. Rápillantott az órájára, majd elmosolyodott. "Előbb benézek egy ajándék boltba." Gondolta magában Ritsuka, majd el is fordult a sarkon.

A boltban áldogállva megcsörrent a telefonja. A barátok mostanában sokat hivogatják. Nem is csoda. Huszonegy éves létére nincs barátnője, de sok barátja van.  A gyerekes játékok Seimei utolsó játékával véget ért. De Soubival való kapcsolata semmi sem változott.  Soubi Beloved fightere... "De én a magamévá akarom tenni. Csak az én fighterem lehet." Gondolta magában Ritsuka.

Bár családi élete megváltozott azzal, hogy kollégiumba költözött, valami hiányzott Ritsukának.

Az utóbbi időkben, ha harcra is került sor, másként reagált. Loveless neve hires lett, és ezt, nem csak Soubinak köszönhette. Ez a szokatlan kötelék kettőjük között ismeretlen volt varázslatok világában. Bár nem voltak Névszerint összekötve, A kettőjük közti kötelék erősebb volt bárminél.

Miután kiválasztott egy pár ezüst karkötőt, Ritsuka indult is. Komoly szemekkel tekintette maga elé, majd elővette a mobiltelefont. Soubit akarta hivni, mior váratlanul megcsörrent a telefon a kezében.

- Nocsak, Soubi... mond, mi a baj?- kérdezte komoly hangon Ritsuka.

- Nos... semmi különös. Csak akartam tudni, hogy megkaptad e a meghivót.

- Csak nem aggódtál? - Kérdezte Ritsuka.

- Ugyan... annak ellenére, hogy már nem húzod be füled-farkad ha harcolni kell, csak a fightered vagyok. - (Kell ennél nagyobb szeremi vallomás?)

- Hmm... - mosolyodott el Ritsuka - Ezért jöttél elém? - Kérdezte huncut mosollyal nézve a fátyolozott, deres fák alatt álló Soubira.

- Észrevettél? - kérdezte a szakállas férfi felé fordulva... majd letette a telefont, és elindult felé.

Rég nem találkoztak... Talán Két hónapja volt, hogy Elkezdődtek Ritsuka vizsgái. A kiálitás, ahogyan az szokott lenni, nagyszerű volt. Ritsuka is jól érezte magát. Este Soubi elakarta kisérni a kollégiumig, de Ritsuka szórakozni akart, ezért beültek egy bárba.

Ahogyan telt az idő, és Soubi az egyetemről faggatta Ritsukát, az egyik pillantról a másikra leitta magát.

- Ezt nem kellett volna. - Mondta komoly hangon Soubi. - Igy nem állithatsz be a kollégiumba.

- És aztán. Ma nálad alszom és ez parancs.

 - Hűha... - nevetett Soubi, micsoda elszántság.

A szobába felkapcsolt neon fénye, zavarta Ritsukát, ezért a kislámpát kapcsoltatta fel. Majd dúl-fúlva, mely teljesen vörös arccal és csillogó szemekkel motyogta a magát Soubinak.

- Soubi! Gyere ide. - intette az ágyra, - Harcolni akarok...

- Miért? Én örülök annak, hogy nem kell harcolnuk. Félnek tőlünk...

- De én akkor is harcolni akarok.

- Ritsuka...

- Akkor... legalább úgyérzem, hogy szükséged van rám... és ha melleted vagyokm akkor mindenkinél erősebb vagy...

- Ritsuka... - mondta meghitt szemekkel Soubi.

- Azt akarom, hogy ne Beloved Fightere legyél, hanem csak az enyém...

- De én csak a tied vagyok.

- Milyen édes szavak... De ez nekem nem elég...

- Értettem. - Mondta sunyi szemekkel Soubi, majd hirtelen megragadta Ritsuke fekete haját, magához húzta és finoma, szenvedélyesen megcsókolta. Ez a csók hosszabb és édesebb volt eddig bármelyik csóknál, melyet Soubi lopott harcközben. Mikor lassan elengdte Ritsuka csak sójahtani tudott, majd könnyes szemekkel dőlt hátra. Elaludt.

Soubi elmosolyogta magát. Az édesen égő arca, és az gyenge remegés annyira vonzotta. Finomam lecsókolta Ritsuka könnyét, majd betakarta.

Kora hajnalban szakadt a hó. Soubi sokáig nézte az ágyban alvó Ritsukát, majd lassan felállt a kanapéról, és elindult felé. Ledölt mellé az ágyba, majd megsimogatta puha macsak-fülét.

- Emlékszel? Ezen a napon találkoztunk először... - suttogta halkan Soubi, majd óvatosan megsimogatta Ritsuka arcát, majd finoman magcsókolta azokat a vékonyka ajkakat. Ritsuka hirtelen kinyitotta a szemeit, és olyan volt, mintha csak dühösen nézett volna Soubira.

- De én azt akarom, hogy csak az enyém légy! - mondta komoly és határozott hangon, majd Soubi kezét a paplan alá húzta. - Érzed? - kérdzete éhes tekintettel.

Soubi ajkán huncut mosoly jelent meg, majd csillogó szemekkel azt mondta:

- De akkor most neked kell nekem engedelmeskedned.

- Tessék... Parancsolj. - mondta huncut mosollyal Ritsuka.

Soubi ránézett nagy szemekkel. Majd hirtelen megdöbbent arcán ravasz mosoly jelent meg.

- Csókolj meg... Kérlek. - mondta majd közel hajolt Ritsukához. Az megfogta Soubi szőke haját, és finoman, szenvedélyesen megcsókolta.

Senki nem mondta, hogy könnyű. De ezt sem, hogy nehéz. Nem mondták, hogy fájdalmas, vagy egyszerű. Nem mondta senki, hogy ennyire gyönyörű, vagy keserű, esetleg édes.... ... A két egymásba fondó test látványa... a karok szoros ölelése. A kéj és gyönyör édes hangja, a sóhajok. A fájdalomba megremegő test... Nem mondta senki, hogy nehéz az élet, és azt sem, hogy túl egyszerű... Nem mondták, hogy ennyire csodálatos. A hóesésben bimbózó cseresznyevirág... vagy egy új teljesség születése...

Mindennek meg van a jele. Hol feltűnnek, hol eltűnnek... hisz mindennek meg van a maga ideje. Olykor az is nehéz, hogy felnőtként tekintsünk egyesekre, s mégnehezebb ezt kiharcolni...

Azaz elfolytott, kéjes sóhaj... azonban mindent megváltoztatott.

Mély álom... Régi emlékek... Seimei. "Látod? Ilyen egyszerű irányitani a jövőd..." Csendült fel Ritsuka fülében Bátyja hangja, majd kinyitotta szemeit. Vele szemben a faliórán Dél elmúlt.

- Igaz. Én irányitom. - mondta halkan, majd a mellette alvó Soubira nézett, aki lágyan ölelte át. Odakinn még mindig szakadt a hó. Lassan felült, majd elmosolyogta magát. "Annyira vigyázott rám, mintha bármelyik pillanatban darabokká törhettem volna." Gondolta magába, majd az ágymelleti széken heverő felsőért nyúlt. Kivette a zsebéből a kis barna tarisznyát. Elmosolyodott, majd kivette bele a karkötőket.

Soubi arra éberdt, hogy bal csuklóján kattant az ezüst karkötő erős csatja.

- Hm? - kérdezte álmos és fáradt szemekkel - Ez mi?

- Csak egy ajándék. - mondta mosolyogva Ritsuka - Az irja rajta Loveless. Nekem is van egy... Igy mindenki tudja majd, hogy az enyén. vagy... - mondta komoly hangon.

- Erre nem lett volna szükség. - Mondta Soubi mosolyogva, - De köszönöm. - S ezzel lassan felüllt.

- Seimei jele! - mondta hangosan, majd megsiomgatta Soubi nyakát - Eltűnt.

- Bizony... - mosolygott Soubi - Mostmár nem Beloved fightere vagyok, hanem teljesen Lovelessé. Teljesen, csak a tied, Ritsuka... - Mondta Soubi, majd Finoman megcsókolta Ritsukát. Megbórzolta Ritsuka dús fekete haját, majd felnevetett. - Milyen szokatlan vagy igy macska-fűl, meg farok nélkül...

- Soubi. - mondta mély hangon Ritsuka.

- Mostmár nem tagadhatod...

- Ki akarja tagadni? - kérdezte elmosolyodva Ritsuka, majd Soubi karjaiba bújt. - Soubi...

- Tudom... Anélkül, hogy kimondanád... Szeretlek Ritsuka... - ölelte szorosan Ritsukát, majd azt súgta  a fülébe: - Pihenjünk még egy kicsit...

- Soubi... - mondta halkan Ritsuka. "Szeretlek".

Volt aki nem tudta mi a szeretet, de vonzotta azt. Nem vette észre, mert nem mondták. De mindig ott volt. Nem mondhatták el milyen szeretni, ... mert azt nem lehet elmondani.

MINDEGY KIT SZERETSZ. MUTASD KI. MERT CSAK A SZERETET SZÁMIT.

***

     005. WARNING - YAOI!!! No money - A szörnyeteg könnye

**Nemsoká**

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat