O T A K U

A KÉJBÁRÓNŐ

„Lidia sosemmm volt ártatlan, ... Ő eleve ennek a gyönyörű bűnnek a gyümölcseként született...”

A „kéj bárónő”

Írta: GSA

Románia. 1979 telének végén, egy erdélyi kis falucskában megerőszakoltak egy 17 éves fiatal diáklányt. A tettes: a 46 éves apa, aki felesége távollétében, a házimunkát elvégző fiatal és csinos lányán vezette le ösztönös éhségét. A lányát azzal fenyegette, hogy megöli, ha valakinek is egy szót szól. A dolog három évig nem derült ki.

Mikor az édesanya hazament, nem vett észre semmit. Minden ugyan úgy zajlott, mintha el sem ment volna.

A lány, aki minden mellett jó tanuló volt, és egyetemre készült  darabokra tört, mikor teherbe esett. Az anya azt hitte, valamelyik környéki csavargó gyereke, és miután elverte orvoshoz vitte a lányt. Késő volt.

Mikor a két nő haza ment, az apa az erkélyen lógott. Sosem tudták meg mi végzett a férfival. Nem hagyott levelet hátra. A nő kétségbe volt esve. A szomszédok próbálták vigasztalni.

Az egyedüli, aki nem sírt a férfi miatt, az a lány volt. A temetésen is csak állt, s bámult maga elé. „Miért siratnám az az embert, aki pokollá tette az életem, egy nő miatt?” Kéredzte magában, szomorú szemekkel nézve az anyjára.

Románia. 1982 tele. Késő este. Hóviharok dúlták a kommunista országot. Az orosz szél, akár egy vad vetette magát rá a Kárpátokra. A Fogarasok lábánnál egy kis kunyhóban, éles női sikoly hallatszik. A fagyott téli hidegben az éhes farkasok üvöltése elnyomja az újszülött hangját.

2000. „Üdvözöljük önöket az Amerika Egyesült Államok  légterében. A Bouing 203- as járata fél órán belül fog landolni a Los Angeles-i reptéren. Kérem kössék be, és figyelmesen ellenőrizzék a biztonsági öveiket. Köszönöm.” A hatalmas repülő valami iszonyatos remegéssel, és lökéssel érte a pályát.  Késő este volt. A reptéri lámpák tompa fényben világítottak meg mindent. Végül lassan a turbinák leálltak. „Hölgyeim és uraim, itt a Ronald Duke kapitány beszél. Ezennel köszöntöm önöket Amekrikában.”

Mikor a légi-kísérő kinyitotta az ajtót, hideg levegő csapta meg Lidia sápadt és fiatal arcát. Bár a fél utat átaludta, egyáltalán nem látszott kipihentnek.

Mint azt sokan tudják, a román lányok nagyon szépek. Csinosak, és fiatalnak néznek ki, még ha idősebbek is valójában. Az a bab arc vezette Lidiát is iszonyatos gazdagsághoz, mikor átlépte a repülőtér kapuját. Csomagja csak egy poggyász volt. Gyönyörű barna, hullámos hajával játszadozott a szél. Ártatlan arcáról az ember nem tudta levenni a tekintetét. Egy fiatal tizennyolc éves hajadon, aki épp csak megérkezett Amerikába. Szép hosszú lábaival kecsesen lépett az előtte álló szakállas férfi felé. Egy multimilliomos fia...

„Justin?” Kérdezte mosolyogva Lidia, mire a férfi halovány mosollyal nyújtotta felé a kezét. „Élőben sokkal csinosabb vagy, mint azt az interneten látni lehetett. Lidia.” „Micsoda bók...” Mondta ravasz mosollyal Lidia.

Nem vették meg. Lidia tanulni ment Amerikában. S ha ehhez szépségét kellett felhasználnia, miért ne? Csoda szép lány volt. És ravasz is. Bár a munkát amit végezni kellett, nem sok fiatal lány végezte volna.

Justinnak egy éjjeli bárja volt. Tele szebbnél szebb lányokkal. De ő  Lidiát látta a főnyereménynek. A lánynak mind alkata, de személyisége is vonzotta a gazdag férfiakat. Míg őrá csorgatták éjszakánként férfiak százai a nyálukat, nappal iskolába járhatott. Justin lakást bérelt, nem csak neki, de minden nála dolgozó prémium lánynak is. Azonban Lidia más volt.

Egyik este Justin két barátjával ment a bárba. Lidia aznap este csak felszolgált. Mikor Justinék asztalához ért, az egyik vendég megcsípte a miniszoknya alól ki-ki kacsintgató fenekét. „Hé, bébi! Miért nem táncolsz nekünk?” Kérdezte a fiatal amerikai, mire Lidia csak mosolyogva nézett barna szemeivel. „Szeretné, hogy táncoljak önnek?” Kérdezte ravasz hangon, majd hosszú lábát az asztalra tette. A zene, a furcsa fényeknél már eleve vérpezsdítő volt. De a román lány tánca, csak jobban növelte a férfiakban a vágyat. „Nagyon jó! Nagyon jó!” Tapsolt neki a férfi, mire Justinra nézett. „Mennyibe kerül a csibe egy órácskára?” Ez a kérdés várható volt, de Justin szúrós szemekkel nézett a barátjára. „Ha nem Lidia volna, 200 dollár felett lehetne itt bármelyik lány egy perce. De ez a bár, nem olyan.” Mondta morcos hangon. „Annak nagyon örülök, hogy tetszett. Elvégre azért fizetem őket, mert szépek. De nem kurvák.” S ezzel Justin le is segítette Lidiát az asztalról. „Lidia azért dolgozik ilyen keményen, ráadásul ilyen munkát, mert nincs pénze a tanulmányaira és a szállásra. Szerintem ez dicséretes.” Mondta mosolyogva Justin.

„Ebben a bárban, egyik lány sem eladó.” S ezzel ki is ment. Hogy zavarta ez a kijelentés a férfiak fülét. Holland, svéd, magyar, finn, francia, görög, olasz, román, ... mind Európa szépségei voltak. Mindent a szemnek, semmit a kéznek.

Nigel Hrest családapa

2004. júniusa. Közelgett az egyetem vége. Késő este Justin ismét bement a bárba. Lidia táncolt a színpadon, a svéd és holland szépséggel. A tánc, ahogyan telt az idő egyre erotikusabb lett. Olyan volt, mintha csak nem fogott volna az  idő ezeken a lányokon. A hangulat jó volt. A zene kellemes. Az italok fogytak. A vendégsereg csak nőt.

Justin már jó ideje az egyik vendéget nézte. Kék szemeivel követte annak szédelgő mozdulatait. Azt hitte részeg. Az ajtóban álló magas, medve alkatú bodyguardra nézett, és odahivta. „Nézd meg azt a férfi, fekete zakóban. Mióta van itt?” „Az, uram?” Kérdezte komolyan a bodyguard. „Már egy hónapja egyfeszt idejön. Mindig este tizenegykor megáll előttem, és felmutatja a személyiét és kifizeti a belépődíjat. Majd leüll Lidia rúdjával szembe, és csak iszik és bámulja őt.” „Ma is pontban jött?”  „Igen.” „Azt mondod felmutatja a személyiét?” „Pontosan, uram.” „Akkor hány éves?” Kérdezte elmerengve Justin. „Harminckettő.” Válaszolt a bodyguard, miután kiszámolta a fejében. „Értem. Visszamehetsz.” Mondta Justin, majd letette a zakóját a pult mögé.

Justin az nap este sokáig maradt. Kíváncsi volt a férfire. Az egyszer csak leintette Lidiát a színpadról, és a fülébe súgott valamit. Justin szemöldöke összerándult. „Mi a fenét akar az a ... ?” Kérdezte hangosan, mikor Lidia felé mutatott. A férfi Justinra nézett, majd lassan elindult felé.

„Ön a tulaja a bárnak, igaz?” Kérdezte kellemesen mosolyogva az ápolt férfi. Látszott rajta, hogy üzlet ember. „A nevem Nigel Hrest. A közeli Investigate on life kereskedelmi cég ügyvezető elnöke vagyok.” „Örvendek. Justin Eyes, a bár tulaja.” Mondta komoly és határozott hangon. „Csak gratulálni tudok önnek. Ez a bár valami fantasztikus. Ilyen gyönyörű ritka szépségeket nem minden nap lehet erotikus táncolt lejtve látni őket. Tudja, őszinte leszek. Holnapután lesz egy megbeszélésem New Yorkban egy cápa céggel, és szükségem lenne...” „Szó sem lehet róla!” Jelentette ki Justin komoly tekintettel nézve a férfira. „Várjon!” „Azt mondta nem! Az a bár nem egy kupleráj. Ha kéjes örömökre vágyik, ott a szomszéd Red Light-ja.” „Kérem! Félre érti! Nekem nem örömlány kell. Csak egy kísérő. Egy olyan lány, aki mosolygós, életvidám...” „Aha. Mind olyan. Épp kísérőnek való.” Mondta komoly szemekkel Justin. Látszott az arcán a rosszalló tekintet. Nem akarta, hogy a modelljeinek bármilyen kapcsolata is legyen. Az megfizethetetlen. Már így is száz dollárokat fizetnek, csak azért, hogy nézhessék őket. A férfi feltette a pultra a diplomata táskát, majd Justin orra alá tartotta a céges iratokat. „Nekem egy olyan lány, aki ezt képes előadni! Semmi mást nem kérek. Csak ezt tanulja meg, és határozottan adja elő a társágnak.” Justin épp csak egy pillantást vetett a lapokra, majd azt mondta. „Ez titkárnői munka.” „De, ... a titkárnőm szülésin van sajnos. A New York-i társaságban pedig csak férfi részvényesek vannak. Nekünk kell ez a cég. Ezért kérek egy modellt.” „Modellt mondott?” Kérdezte komoly szemekkel Justin. Ez volt az első alkalom, hogy a szép lányokat a bárban, valaki rajta kívül, modelleknek hívta. „Bár mennyit kér, megfizetem. Sőt, ha összejön az üzlet, akkor még részvényessé is tehetem. Ha csak nem kér pénzt.” Mondta elszánta a férfi. Justin hallgatott. „Ez nem tőlem függ. A modelljeim azt csinálnak amit akarnak. Az egyedüli szabály, az, hogy a vendégekkel nem lehet semmi féle kapcsolatuk. Mondja meg kire gondolt?” „Nos, én személy szerint nehezen döntöttem el. Az utóbbi időben, szinte az össze lánnyal váltottam pár szót. De... nem tudom. Az egyedüli, aki ért az üzlethez az Lidia.” „Lidia... Értem.” Mondta a nőre néző Justin. „Ez nem csoda. Nem sokára gazdasági diplomája lesz.” „Valóban?” „Lidia!” Szólt a nő után Justin, mire az elmosolyodott, majd le is lépett a színpadról. „Ez az úr, Nigel..” „Igen, tudom, már beszélgettünk.” „Van neked egy ajánlata.” „Hogy?” Kérdezte Lidia, mire a férfi felé nyújtotta a papírokat. „Amennyiben képes ezt megtanulni két nap alatt, és hajlandó előadni egy nagytársaság előtt, New Yorkban, kérem, legyen a kísérőm.” „Értem.” Mondta komoly szemekkel Lidia, nézegetve a lapokat. „Nos. Amennyiben elszeretnél menni, ...” Kezdte mondani Justin mosolyogva a nőre. „Igen.” Válaszolt Lidia kellemes, érett mosollyal az arcán. „Két nap tanulás, és három nap New Yorkban. Az egyheti munkád. Nálam egy hétre szállással kapsz ezerötszáz dollárt. Amennyiben ezt Nigel, hajlandó leelőlegezni, elengedlek.”

Nigel csak mosolyogva bólintott. Mivel Justin csekket nem fogadott el, Nigel csak reggel fizette ki. Komoly szemekkel meredt rá Justin, mikor a férfi belépett a Don’t Touch irodájába. Várt pár percet, majd a nyomtatóhoz nyúlt az íróasztala mellett. „Amennyiben ezeket a feltételeket betartja. Lidiának semmilyen bántódása, sem érzelmi vagy testi, nem esik. Biztosítja neki a megfelelő étkezést, ruházatot, és szállást. 2004. június 20. –a reggel 7 óra 30-tól, egészen 23.-a este 20 óráig, Lidia Mount, a Don’t Touch alkalmazottja Nigel Hrest kísérője. Amennyiben nem tartja be, a szerződésbe foglaltakat, és , vagy panaszt hallok a kísérőtől megfizetetem magával...” Mondta konok szemekkel Justin. „Ezt aztán kitervelte.” Mosolygott Nigel. „Remélem tudatában van annak, hogy agy tökéletesre csiszolt gyémántot adok a kezébe.” Válaszolt Justin szigorúan. „Igen, tudatában vagyok.” Mondta Nigel. „Továbbá... a kísérő felkérése ezerötszáz dollár kézpénz. A kísérő személyes szükségleteire szolgáló összeg naponta ezer dollár minimum. Mivel én biztosítom az szállást, ételt, biztonságot a modelljeimnek, sőt oktatást is, mint Lidia esetében... ezért most önnek ezt mind kézpénzbe kell fizetnie. Plusz, hogy még titkári munkát fog végezni...” Nigel csak hallgatta Justint. Látta a férfin, hogy komolyan gondolta. De neki is szüksége volt Lidiára. „Lidia Mount ára felbecsülhetetlen.” „Huh?” Kérdezte Nigel komoly szemekkel, majd hirtelen sápadni kezdett. „Nyugalom. Lidia elmehet önnel New Yorkba. Ezt itt írja alá. Ez a magáé...” Mondta Justin elé nyújtva egy lapot. „Lidiának kell majd fizetnie.” Nigel nagyot nézett. Az  a majd vele egyidős férfi, eddigi komoly s mogorva arcát egy megbízható arcra cserélte. Kell is a póker arc, ha valakinek ilyen szép nők vannak a cégénél.  „Nem kell megijedni.” Mondta Justin mosolyogva.  „Az egyik barátom nyomozó, és megkértem nézzen ön után. Tizenkét éve házas. Két gyereke van. A felesége a harmadikat várja, ami feltehetően végre kisfiú lesz. A Hardwardon végezett. Az édesapja  a légierőnél szolgált és egy balesetben hunyt el. Nincsen priusza, csak kétszer nem fizette ki a parkolási bírságot. Azt is épp a Don’t Touch előtt. Két nyaraló háza van. És imádja a klasszikus zenét. Szeret zongorázni, és csokis fánkot enni fekete kávéval szünetekben. Baráti Thom Reen, Kate Thoms, Jaff Kai. Mostani cégéhez akkor lépett be, mkikor megszültetett az első kislány, Amanda. Tina születésénél lélekszakadva rohant el a cégtől, egyenest a korházba. Folytassam?” Kérdezte mosolyogva Justin, mikor letette a lapot az asztalra. „Huh, ezt mind három óra alatt? Este? Őszinte leszek... eddig nem féltem... de most komolyan megijedtem.” Mondta nevetve Nigel. „De, megértem. Én is ugyan így cselekednék.  Vigyázok a gyémántjára...”

S ezzel a két férfi kezet fogott.

New York. A megbeszélés éjszakája.

A zuhanyzó még folyt.  Lidia fáradtan fordult a zuhanyrózsa felé, majd lassan végig simogatta sápadt arcát. A megbeszélés nehezebb volt, mint azt hitte. Azok a sok kérdések a céggel kapcsolatban. Szerencse, hogy az út során, és a vacsorákon elbeszélgetett Nigellel a cégről. Érezte valahol, hogy komolyabb kérdések is felmerülnek majd. És hogy ő kellett kiadja magát a cég könyvelési titkárnőjének... Ez a szerep szokatlan volt. De kihívásnak nagyon megfelelt a bevállalós nőnek.

Lidia frissen ment lefelé a szálloda lépcsőén. Az a gyönyörű vér színű estéji csak természetesen vonzotta rá az összes férfi tekintett. Nigel minden este a vacsoránál egy fehér borítékban átnyújtott neki ezer dollárt. Egyből értette, hogy Justin csak egy ilyen esze-ment  kikötéssel engedte el Nigellel.

<!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"MS Mincho"; panose-1:2 2 6 9 4 2 5 8 3 4; mso-font-alt:"ＭＳ 明朝"; mso-font-charset:128; mso-generic-font-family:modern; mso-font-pitch:fixed; mso-font-signature:-1610612033 1757936891 16 0 131231 0;} @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:1; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 0 0 0 0 0;} @font-face {font-family:"\@MS Mincho"; panose-1:2 2 6 9 4 2 5 8 3 4; mso-font-charset:128; mso-generic-font-family:modern; mso-font-pitch:fixed; mso-font-signature:-1610612033 1757936891 16 0 131231 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin:0in; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman","serif"; mso-fareast-font-family:"MS Mincho"; mso-fareast-language:JA;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; font-size:10.0pt; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; mso-fareast-font-family:"MS Mincho";} @page Section1 {size:8.5in 11.0in; margin:1.0in 1.25in 1.0in 1.25in; mso-header-margin:.5in; mso-footer-margin:.5in; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

A férfit most szokatlan izgalom ragadta el. Izgult, hogy vajon mit fognak mondani az ügyfelek. Elfogadják a cég ajánlatát, vagy nem? Vajon, Lidid képes lesz rájuk kellőképen hatni.

„Ez a titkárnő félelmetesen gyönyörű, és ráadásul okos is...” Szólalt megy az egyik férfi a cégtől, mikor mind felálltak, hogy Lidia helyet foglaljon. „Köszönöm.” Mosolygott kellemesen a nő, majd füle mögé tette barna hullámos hajtincsét és leült. „Akkor, ...” Mondta komoly arccal Nigel, mire az egyik férfi elmosolyodott, és közbe szólt. „Vacsorázzunk.” „Tessék?” Kérdezte Nigel nagy szemekkel nézve a komoly arcú üzletemberre. „Ne haragudjon meg Hrest úr, de mi már döntést hoztunk. Utána jártunk a cégének, és visszamenőleg is megvizsgáltuk a gazdagságát. Amikor a titkárnője, Mount kisasszony elmesélte a nehézségeket amelyekkel küszködtek az utóbbi időben, és a terveket is bemutatta a jövőt illetően. Észre vettük, hogy a cége egy nagyon fiatal, és dinamikus vállalat. Ezért, elfogadjuk az ajánlatát, és a befektetjük a szükséges tőkét.” Ez a mondat kiakasztotta Nigelt. Nyertek. Lidia tökéletes alakítása juttatta a céget a menny felé. A férfi Nigel felé nyújtotta a papírokat, mely mind alá volt írva. „Ezek a törvényes engedélyek a tőke használatára.” „Hogyan került önhöz?” Kérdezte nagy szemekkel a férfi, mire Lidiára nézett. „Nigel, elfelejtette? Ön mondta a tegnapi vacsoránál, hogy adjam oda a reggeli találkozón.” Mondta mosolyogva a nő. „Nem találtam, jó ötletnek. Azonban mivel a felettesem, hallgatnom kell a szavára. Igaza volt. A jó kapcsolat a megbízhatóságon és a meggyőződésen alapszik.” „Miss. Kérem ne haragudjon az úrra, ...” Szólt közbe mosolyogva egy fiatal férfi a cégvezető mellől. Látszott, hogy kezdő. Nem volt meg sem a magatartása, sem a stílusa a ilyen megbeszélésekhez. „Mr. Jackson is van, hogy fáradt, és elfelejti a tanácsait.” „Bizonyára.” Mosolygott Lidia kellemesen a férfira.

„Nos?” Kérdezte a cégvezető, még mindig Nigel felé nyújtva az aláírt papírokat. A férfi rémült arca komolyabb lett, és megértő. Valóban mondott ő olyat Lidiának a tegnapi vacsorát követően? Nem csak a másnapi bérét adta neki?  Nigel átvette a papírokat. Megvizsgálta, majd kezet fogott a cégvezetővel. „Mr. Jackson. Akkor megegyeztünk.” „Igen. Kellő figyelemmel fogjuk követni a Los Angelesi tőként használatát. Ha esetleg valamilyen bajba ütközne a cég, mi lesz az

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat